Volt itt kérem kád, egy zuhanyzó, wc, mosdó, szóval mondhatjuk, hogy minden, ami kell. Egy kicsit átrendeztem és kipofoztam a dolgokat (szétvertünk mindent jeah). Az alapterület 2×3,4m szóval annyira nem kicsi, de nem is hatalmas úgy, hogy a terv az volt, hogy itt tároljuk az összes takarító eszközt. Mindenképpen el akartam dugni a bojlert és az összes fürdős csetreszt, de fontos volt, hogy ettől függetlenül egy mozdulat legyen, ha éppen fogkefe kell. Emlékszem, mikor megkaptam a kulcsokat, még aznap délután jöttem és levertem pár csempét csak úgy miheztartás végett.
Aztán még nagyon sokat levertünk, aztán elfáradtam és ekkor szereztem be azóta családtaggá kinevezett vésőgép 2000 (ne így keressétek csak én hívom így) pajtásomat, de erről írtam már korábban is. Bazi nehéz vaskádat Lacsika cimborával kivonszoltuk (szó szerint). A lányok is bontottak, aztán megint a fiúk, aztán az új kiállások helyét kivéstem, aztán az összes csövet kicseréltük és az egész olyan volt mint ha ennek sosem lenne vége. De én ekkor már láttam milyen csudaszép lesz ha kész, az időközben megérkezett Moza cementlappal, a fa teknővel és stb.
Csövek és villany bent. Jött a betonozás, vakolás, glettelés, padlopon és társai móka. Ezek után összeLEGOztam a tusolót ytongból. Mindig azt mondom ha zuhany, akkor csak és kizárólag épített. Nem számít, hogy fal, vagy üveg, vagy beton vagy bármi csak legyen megépítve faszán. Az ember felhúzza, a falat kikeni folyékony fóliával burkolja és kész, az működik, hogy függöny vagy ajtó kerül rá ízlés dolga, de műanyag kabinba nekem még olyat nem tudtak mutatni, ami ne folyt volna orrán száján, ajtó görgői ne rohadtak volna el fél év után stb. (plusz nem szép)
Már nagyon régen tudtam, hogy a fürdő meghatározó eleme a mosdótál lesz, amit fa teknőből készítettem. Lyukat rá, lefolyót és kezelés. A belsejét kicsit összekoszoltam és csak utána impregnáltam. A durvább igénybevétel miatt belül csónaklakkot kapott két rétegben, kívül csak olajoztam. Összességében elmondható, hogy a teknővel eredeti állapotában sem lenne baj, de ahol kifúrjuk ott a rostok megsérülnek és bejut a víz, tehát a kritikus rész a lefolyó környéke, oda toljunk cuccot bőven.
A mosdó mellé beépített szekrényt terveztem. Egy keskenyebbet a cullangoknak, és ennek folytatásaként egy mélyebbet, amiben a bojler és a takarító eszközök bújnak meg szépen. Ennek vázát, ahogy a konyhás bejegyzésben említettem, már fából csináltam, nekem kényelmesebb evvan. Gipszkartonnal burkoltam, bepolcoztam, gletteltem és festettem, már csak ajtó kell rá.
Az ajtókat egyszerű deszkákból csináltam. Méretre vágtam és egymáshoz rögzítettem őket. Kicsit megfésültem a felületet, mert csíkosat akartam (csak telefonos képem van sajnos) és csak ez után csiszoltam meg jó alaposan, ahogy Ditta mondta: “olyan legyen mint a babapopsi”. Olyan! Kevertem egy állat kék színt, felkentem, koptattam és ezek után waxoltam, még hozza barnával, hogy kapjon egy jó mély tónust.
Ajtókat felrögzítettem és gyakorlatilag kész. Itt is megjegyzek pár dolgot: nem félek, hogy a teknő elrohad, ha így is lenne, nem félek hogy 2 hét alatt zajlik le a folyamat, illetve ha rohad akkor kicserélem, nem értem ez egyeseknek miért jelent problémát. Jah és lehet takarítani is. 🙂 Az ajtók idővel biztosan vetemednek, ahogy már meg is tették, de ez számomra nem von le az értékéből, nem zavar. Akinek ez probléma, ne ilyesmiben gondolkodjon.
Ha tetszett a bejegyzés mindenképpen kövessetek Facebookon is!