A fürdő

Volt itt kérem kád, egy zuhanyzó, wc, mosdó, szóval mondhatjuk, hogy minden, ami kell. Egy kicsit átrendeztem és kipofoztam a dolgokat (szétvertünk mindent jeah). Az alapterület 2×3,4m szóval annyira nem kicsi, de nem is hatalmas úgy, hogy a terv az volt, hogy itt tároljuk az összes takarító eszközt. Mindenképpen el akartam dugni a bojlert és az összes fürdős csetreszt, de fontos volt, hogy ettől függetlenül egy mozdulat legyen, ha éppen fogkefe kell. Emlékszem, mikor megkaptam a kulcsokat, még aznap délután jöttem és levertem pár csempét csak úgy miheztartás végett.

Aztán még nagyon sokat levertünk, aztán elfáradtam és ekkor szereztem be azóta családtaggá kinevezett vésőgép 2000 (ne így keressétek csak én hívom így) pajtásomat, de erről írtam már korábban is. Bazi nehéz vaskádat Lacsika cimborával kivonszoltuk (szó szerint). A lányok is bontottak, aztán megint a fiúk, aztán az új kiállások helyét kivéstem, aztán az összes csövet kicseréltük  és az egész olyan volt mint ha ennek sosem lenne vége. De én ekkor már láttam milyen csudaszép lesz ha kész, az időközben megérkezett Moza cementlappal, a fa teknővel és stb.



Csövek és villany bent. Jött a betonozás, vakolás, glettelés, padlopon és társai móka. Ezek után összeLEGOztam a tusolót ytongból. Mindig azt mondom ha zuhany, akkor csak és kizárólag épített. Nem számít, hogy fal, vagy üveg, vagy beton vagy bármi csak legyen megépítve faszán. Az ember felhúzza, a falat kikeni folyékony fóliával burkolja és kész, az működik, hogy függöny vagy ajtó kerül rá ízlés dolga, de műanyag kabinba nekem még olyat nem tudtak mutatni, ami ne folyt volna orrán száján, ajtó görgői ne rohadtak volna el fél év után stb. (plusz nem szép)

Már nagyon régen tudtam, hogy a fürdő meghatározó eleme a mosdótál lesz, amit fa teknőből készítettem. Lyukat rá, lefolyót és kezelés. A belsejét kicsit összekoszoltam és csak utána impregnáltam. A durvább igénybevétel miatt belül csónaklakkot kapott két rétegben, kívül csak olajoztam. Összességében elmondható, hogy a teknővel eredeti állapotában sem lenne baj, de ahol kifúrjuk ott a rostok megsérülnek és bejut a víz, tehát a kritikus rész a lefolyó környéke, oda toljunk cuccot bőven.

A mosdó mellé beépített szekrényt terveztem. Egy keskenyebbet a cullangoknak, és ennek folytatásaként egy mélyebbet, amiben a bojler és a takarító eszközök bújnak meg szépen. Ennek vázát, ahogy a konyhás bejegyzésben említettem, már fából csináltam, nekem kényelmesebb evvan. Gipszkartonnal burkoltam, bepolcoztam, gletteltem és festettem, már csak ajtó kell rá.

Az ajtókat egyszerű deszkákból csináltam. Méretre vágtam és egymáshoz rögzítettem őket. Kicsit megfésültem a felületet, mert csíkosat akartam (csak telefonos képem van sajnos) és csak ez után csiszoltam meg jó alaposan, ahogy Ditta mondta: “olyan legyen mint a babapopsi”. Olyan! Kevertem egy állat kék színt, felkentem, koptattam és ezek után waxoltam, még hozza barnával, hogy kapjon egy jó mély tónust.

Ajtókat felrögzítettem és gyakorlatilag kész. Itt is megjegyzek pár dolgot: nem félek, hogy a teknő elrohad, ha így is lenne, nem félek hogy 2 hét alatt zajlik le a folyamat, illetve ha rohad akkor kicserélem, nem értem ez egyeseknek miért jelent problémát. Jah és lehet takarítani is. 🙂 Az ajtók idővel biztosan vetemednek, ahogy már meg is tették, de ez számomra nem von le az értékéből, nem zavar. Akinek ez probléma, ne ilyesmiben gondolkodjon.


Ha tetszett a bejegyzés mindenképpen kövessetek Facebookon is!

A konyha

Az van, hogy a blogot átköltöztetem ide, a saját oldalamra. Pofásabb, egyszerűbb, kényelmesebb. Azt még nem tudom mennyi bejegyzést hozok át az eredeti oldalról, nem feltétlenül tudok azonosulni már sok régebbi dolgommal. De úgy gondolom ez így is van rendjén, tudjátok…(ez itt egy random coelho idézet helye a változásról) De azért a jó része költözik velem.

So…ott hagytuk abba, hogy bombázás utáni állapotokat mutattam és éppen készültem vésni a villanyt. Aki követ facebookon az tudja, hogy hát azóta sokkal jobb a helyzet, hagy írjak pár sort most, hogyan is alakultak a dolgok a konyhában.

Víz, villany bevésve. Hátul az ablakfelület megnövelve. Aztán ugye Lacsika és Amerika kapitány haverommal, kis kínai módra falat építettünk, amiből pult lett, de ezt egy pillanat és úgyis mutatom. A bejáratot pedig egy gipszkarton fallal leválasztottam. Ehhez a tutterájos aluprofilt használtam…hát nem tudom, a szakik biztosan erre esküsznek, de asszem én maradok továbbra is a fa váznál (a fürdőben már ebből építettem), sokkal kényelmesebb vele dolgozni, nem vágja le indokolatlanul az ujjaidat, könnyebb fúrni meg ilyesmik. (nekem)

Gletteltem, festettem. A csempe mögé küldtem egy réteg tapadóhidat biztos, ami biztos. Amikor régebbi felületre kerül burkolat sosem árt az ilyesmi.

A pult és a kis válaszfal kapott egy-egy gerendát az élére, amit jól megöregítettem. A konyhaszekrény a svédektől jött. Természetesen létezik szebb megoldás, de ár érték arányban ez a tervezd meg magadnak, gyere be (egyél husigolyót) és vidd el megoldás szerintem verhetetlen. A pultokat táblásított fenyőből csináltam, mindenképpen fát akartam, azzal sokféleképpen lehet játszani. Öregítettem őket, a könyöklő csak olajat, a munkapult pedig három réteg matt (valóságban tudjuk, hogy az selyemfényű) hajólakkot kapott.

A nyitott polcok tartója hajlított laposvas, ezeket meg is flexelgettem, hogy kopottabb legyen, nem akartam festeni nekem így sokkal jobban tetszik.

Amit tudni kell, hogy itt maximum is csak két ember eszik és főz. (nyáron a pompás teraszon van nagyobb asztal, a haverok meg esznek a kanapén) Igen a konnektorokat direkt tettem oda és szerintem nem megy bele víz, ha ettől féltek Ti ne oda tegyétek! 🙂

Ha tetszett a bejegyzés mindenképpen kövess Facebookon is!

Présház projekt – Hogyan állunk most

Haló. Habár, aki követ facebook-on is, szerintem többnyire tudja, hogyan is áll a helyzet jelenleg, de gondoltam írok egy kis összefoglalót Nektek, remélem nem bánjátok. (csak és kizárólag telefonos képem van sajnos)

Kezd nagyon jó idő lenni, így érthető, hogy imádok kint lenni, és még így a romokon ücsörögve is fülig ér a szám. Éppen ezért, nagyon szeretnék haladni, és beköltözni. El is határoztam, amint le tudunk zuhanyozni és egy rántottát sütni, illetve egy matracnak is van hely, pakolunk. Ezt persze jócskán lassítja, hogy, amit tudok jómagam és jómagam, illetve cimborák segítségével csinálok/unk meg. Plusz az esküvő szezon is dübörög már javában, deee nyomjuk.

 
Szóval első körben a fürdő kapott egy pofont. Viszlát csempe, zuhanyzó, wc és cimborák. Tudni kell, hogy Lacsa haverommal kézi eszközökkel estünk neki a dolognak, majd ezt megunva elmentem a megfelelő helyre és beruháztam egy vésőre, mer’ mondom ez nem állapot. Arra jutottam, hogy én eddig nem is éltem igazán. Valami csoda! Azóta gyakorlatilag mindent szétküldenék. Miley Cyrus pedig hatalmasat nőtt a szememben, hogy így, előre, ismeretlenül írt nekem egy himnuszt. Itt muszáj pár szót szentelnem a kádnak. Nem az első vaskád, amit kibontok, de ismét meglep, hogy ezek milyen ku@£a nehezek. A törmeléket elkezdtem az egyik sarokban gyűjteni, gondoltam ááá nem lesz olyan sok. (képen az első adag) Azóta gyakorlatilag orbitális kupacom van, szerintem konkrétan egy másik házat lehetne belőle építeni. Otthonkommandó Ditta ki is röhögött, hogy “konténer papikám, amatőr vagy”. Jön, eskü!
Aztán a fürdő ablakokat és a hátsó kis ablakot gyorsan ki is cseréltük, az utóbbi méretén növeltünk is, jöjjön csak be a fény, meg persze lehessen nézni, ahogy az őzek kajálják a szőlőt.

 

Jöhetnek az új csövek, mert a régiekben nem bízunk. Itt megint vésés ezerrel. Mivel éppen húsvét volt, csináltam aranyos árnyéknyúlat is, aztán csövek be, homokkal szintezés. Betonozás, egy kis vakolás. (persze a valóságban ez nem volt ilyen gyors, a future konyhában a beton olyan kemény volt, hogy komolyan elgondolkodtam a mosogató szükségességén. De bent van)

 

 

Aztán Lacsi haverommal megraktunk egy pultot, ami egyelőre értelmetlennek tűnik, de ígérem, hogy jó lesz. Lászlóval arra jutottunk, hogy ytong-ból gyakorlatilag bármikor építünk egy kínai Nagy Falat, mert ez olyan jó móka. Az az édes-savanyú cucli talán még össze is fogná. (A falhoz illetve az aljzathoz menetes szárral (itt az jut eszembe, hogy beszerző koromban az SAP-ban ékezethiány miatt, ez MENETESSZAR-ként szerepelt) azért rögzítettük)

 

 

 

Holnap vésem a villanyvezetékek helyét, reményeim szerint a héten be is kerül minden és utána lehet vakolni, glettelni, burkolni. A héten a járólap is megérkezik. A metro és Moza cementlap pedig már itt pihen egy ideje. A tető szigetelésének és ezáltal a födém bontásának is neki tudunk esni ha minden igaz. Azóta már a gazt is levágtam a szőlőben, mert a faluban már visszahallottam, hogy Széll Bálint szőlője gazos (hozzáteszem jogos, de hát nem lehet mindent 😀 )

Présház projekt

Tudom tudom még adós vagyok szobákkal a panelből. Schwarcz Mónika meg is jegyezte, hogy “ne csináld ezt velem Bálint, azóta várom az ötleteket, nincs előszobánk”. 😀 Ahogy a föcitanárom mondta: Lösz

Aki régóta velem van az tudja, hogy azért néha nehezen követhető, éppen mi a helyzet nálam. Nah hát az van, hogy gyakran én sem tudom követni magam, így nézzétek el nekem, hogy ezt kifelé ugyanilyen formában közvetítem.

Aki látott év végén a Ridikülben (én sem láttam magam) az tudja, hogy új otthon projekt van. Megkaptam a kulcsokat. Sokat gondolkodtam mi legyen ennek a neve, mert azért név az kéne. De hát Kicsiház ugye nem lehet, Ditta az A Házprojektet is lelőtte, így az lesz, hogy nem lesz rendes neve. Hegyen van, szőlő is van, és ez egy présház és igen itt szeretnénk lakni.

Nyár közepe (vége?) körül jó lenne beköltözni és a többi munkát már onnan folytatni, szóval addig sok-sok meló van még. Mutatom a kiindulási állapotokat és leírom nagyjából a terveket. Aztán persze végig lehet követni itt is és főleg facebookon, hogyan alakulunk.

Van itt kérem két szint, plusz egy “padlástér”. Alul marad a boltíves pince zöldségeknek, bornak stb és egy műhelyecske/tároló/mosókonyha. Fent a konyha, spájz, fürdő és nappali, aminek a tetejét szedem kifelé és így fent lesz egy háló a galérián. Nem hatalmas épületre kell gondolni, így persze fontos lesz a praktikum és a csetreszek mellőzése, de ezt ugye én mindig is vallottam. Egyelőre nem 20 éves távlatokban gondolkodom, tehát a költségek terén maradunk az ésszerűség határain belül. Amit meg kell csinálni, azt persze meg kell csinálni, szigetelés, nyílászárók, burkolatok stb. Meg hát belül a héten startol a kötelező bombázás, félre is teszem a futócipőt. Kicsit hanyagul fotóztam nézzétek el nekem, később úgyis minden kiderül.

Van egy nappalink, aminek a tetejét kiszedem így lesz egy jó magas terünk és a galériára és fel lehet jutni. A gerendák maradnak a stabilitás miatt meg hát marhául jól is néz ki. Innen nyílik egy ajtó az erkélyre ahol a fél év múlva esedékes énem szipirtyülgeti a reggeli teáját. A képen nem látszó  sarokban kényelmesen elfér egy asztal 4 székkel, szóval előre látom, hogy ez lesz a bázis.

 

Van egy konyhánk, ahonnan nyílik egy spájz és a fürdő, zuhanyzóval, káddal és wc-vel. Itt az ablak megnövekszik szép nagyra, és egy pinduri fallal lesz egy előszoba szerűség is.

Van jó sok szőlő is, amit első körben meghagyunk, csinálunk belőle borocskát aztán majd meglátjuk, mi, hogy merre lesz a kert.
Az alsó szinten van egy borozó, illetve hátul egy boltíves pince. Az ide vezető két ajtó a kedvencem, kötelezővé tenném mindenhova.

És igen természetesen mutatom majd egyben kívülről mindenhonnan, addig is pár inspirációs kép, az irányról, bár aki ismer, nagyjából, úgyis be tudja lőni. Bontásra Fel! Ne felejtsetek el követni Facebook-on is! Bálint