Alul található eme kis közösségi helyiség a “szeszelde”, ahogy mi hívjuk, (vagy az is lehet, hogy csak én hívom így, de hiszem, hogy éppen ezért a barátok agyában is így raktározódott el) egy kis boltíves pincével a finomságoknak. Mutatom, hogyan áll most a dolog.
Lassan tudom csak csinosítgatni, mindig erre a részre marad a legkevesebb időm, illetve hozzátartozik, hogy továbbra is itt történnek a préselés, átfejtés stb. folyamatok, ezért amellett, hogy pofozgatom, gyakran lesz tiszta gané az egész. Tehát szeretném, hogy hangulatos legyen, de fontos, hogy ne sajnáljam, illetve praktikusan tudjam takarítani.

Amikor megvettem, így nézett ki a történet, remek alapanyag, nem vizes, nem penészes.

A kezdeti kipakolás után az első, amit megcsináltam a falba süllyesztett polcok keretének csiszolása és szögletesre vágása volt. A beugrókat pedig szürkére festettem, hogy egy nagyon pici háttere legyen a boroknak. (igen, a képen még nedves a festék 🙂 )

Az itt lévő asztal és a hozzá tartozó sarokpad gyönyörű volt, ezért azon kívül, hogy a barna színétől megszabadultam és olajoztam a lapot, nem bántottam, nagyon szép darab.

Jöttek szép sorban a kiegészítők, polcok, az Inflames dalszöveg a falra. (még mindig a legjobb banda a világon) A csap alá fekete komódot raktam, amin itt lent is egy fateknő csücsül, kézmosó gyanánt. A csapra slagokat kötök ha szükséges, ezért azt nem cserélném ki rendes csaptelepre. A polcokat és a pincét pedig megtöltötte a Nagy Leopold barátom vezényletével készült első, “TouchOfRed” névre keresztelt rozénk. De mutatom a képeket, talán azok beszédesebbek.

Ha tetszett a bejegyzés nézzetek be hozzám Facebook-on is!